Másfeledik fejezet

Capítulo II y medio

Sajnálattal közlöm, hogy hősünk egy fatális betegság áldozata lett. Akárhogy is szépíteném, nem hiszem, hogy fel tudnék-e hozni bármilyen elfogadható mentságot is a hallgatásra. Pedig jó lenne. (Bár azt mondják hallgatni arany, nem találtam, nem is kaptam és előállítani se tudtam aranyat, s hősünknek se sikerült.) Az elmúlt egy hónapban és két napban nem jelentkezett, nekem pedig nem engedte, hogy jelentést írjak róla. Ezért most titokban gépelek gyorsan, nehogy lebukjam, amíg ő a konyhában elkészíti a délutáni teát. Ez most nem is fontos. A lényeg, hogy egy furcsa betegság támadta meg egy bizonyos ság, kórság, de én csak lustaságnak hívom…

Rájöttem, hogyha a jobb lábfejemet kellő energiaátvitellel ahhoz a testrészéhez érintem, ahol általában ülni szokott, akkor nem várt eredményt tudok elérni… például kiment teát készíteni. :) Ha sikerül többet kihoznom belőle ígérem, visszatér közénk és megosztja veletek csodálatosabbnál csodálatosabb történeteit. Bár az is elősegítette a „betegságát”, hogy nem nagyon hiányzott senkinek. Ez azt jelenti, hogy sűrűn nézegette a kommenteket és nem nagyon talált választ (egyet kivéve, kösz Laci!), vagy a hiánya után érdeklődő sorokat. Tudom, tudom, ez olyan egoistának hangzik, de hát ő egy átlagos átlagon felüli szupertitkoském. Sajnos neki kell a népszerűság, remélem, segítetek megadni neki és kigyógyítani ebből hülyeságból, hogy újra a klaviatúrát püfölje és ne engem. Köszönöm! :)