Második fejezet

Capítulo II

Milyen egy tengerparti, milliónyi turista által látogatott város, ahol rengeteg a robogó és egyéb motorkerékpár?

-         Nyüzsgő, meleg, zsúfolt és érdekes, meleg és nagyon meleg van… - hősünk fejében meglágyulva kergették egymást a gondolat foszlányok, már-már hőgutát kapott volna, mikor észrevette, hogy az út mellett, a villamos sínszálai között fű van, nem pedig zúzott kő döglött macskával és egyéb szeméttel díszítve, vagy sima betonnal kiöntve, melybe a vendégmunkások vendégmunkájuk végén vendéglábnyomaikat hagyják a kedves utókor számára. Mivel nem akart lemaradni az érdekfeszítő eseményről, ezért nem tudta közelebbről szemügyre venni, hogy ez most igazi fű vagy csak valami utánzat. Azért megállt, csak hogy ellenkezzem velem, és hogy azt csinálhasson, amit ő akar…

Castellers

            Kaptam egy fülest miszerint emberi tornyot fognak építeni ÉLŐ emberekből pontban  12-kor az avenida Diagonal és Bac de Roda sarkán. Elég kegyetlenek az itteniek, még be is jelentik. Elgondolkodtató… Egyből eszembe jutott Déva vára. Addig próbálkoztak a derék kőmívesek, míg csak befalazták az asszonkát. Csúnya ügy volt, bár aki ösmerte az asszonyt, nem lacafacázott volna az építészeti remekművé való átalakításával, simán elvágta volna a torkát. Ismervén az emberi természetet, hogy mire is képes valójában, féltem egy szörnyű tömegmészárlásba csöppenek. Az úton odafele, legnagyobb döbbenetemre a villamos sínek között fű volt, méghozzá igazi! Megálltam volna megnézni, de egy belső, vagy külső hang, rám szólt: Sün! Menj tovább! Hát én csak azért is megálltam, hogy megbizonyosodjam a fűnek mibenléte felől.

Ez biza fű. – motyogtam magamban. Viszont mikor órámra tekintettem, láttam, hogy késésben vagyok, 5 perce múlt dél. Már biztos előhalászták a kiélezett vakolókanalakat és előkészítették a rengeteg vér felfogására a cementel teli vödröket. Szörnyű látványban lesz részem – gondoltam. Bizonyíték gyűjtés céljából hoztam magammal egy fényképezőgépet, önvédelem céljából egy gumicsirkét. Ha még nem mondtam volna a japán Gu-mi-chi iskola 6 danos feketeöves mestere vagyok, a harcművészet lényege, hogy a csit (angolul chi, vagy ki, ami egy energia, ami az emberben és környezetében áramlik szüntelen körbe-körbe-ökörbe. A kínaiak szerint a betegséget a csi szabad áramlásának hiánya okozza.) a gumicsirkén keresztül áramoltassuk, így egy halálos és sérthetetlen fegyvert létrehozva. Ehhez több évtizednyi gyakorlás szükséges, amibe a legtöbb tanítvány bele is hal (vagy bele is csirke). Kezem ügyébe helyeztem a fényképezőgépet a csirkével együtt és beléptem a körbekerített parkba, ahol már rengeteg vérre éhezett ember állt és várt. A látvány annyira szörnyűséges és vérfagyasztó volt, hogy el is csuklik az ujjam a billenty…

...

Első fejezet

Capítulo I

Bevezetés

A repülőgép kerekei álmosan húzódnak vissza helyükre, hogy két óra húsz perc múlva újra kinyújtózzanak immár a tengeri szellőben. Hősünk nyugodtan ül a székében, szemében ott pislákol a fáradtság, melyet már megszokott a sok év alatt. Elszántság és megnyugvás tölti el szívét, mikor arra gondol, hogy megint lezárt egy ügyet, megoldott egy feladatot, s most repül egy új világ felé, ahol újabb kalandok várnak rá. Ábrándozását a légikisasszony elszólása szakítja meg:

-         ... and our flight time is… elfelejtettem, mennyi…

-          Remélem a kapitány nem felejt majd el leszállni… – gondolta hősünk, majd szemeit betakarta szemhéjával.

Elröppent a 2 óra 20 perc. A bőröndök megtalálása után a kijárat felé vette az irányt, ahol a tizenegy éve nem látott kollégája várta. Tizenegy év, hosszú idő, azokban az időkben a MASZAT-tal dolgozott együtt egy keleti ügy kapcsán, tele mindenre elszánt terror-pistákkal és a sajtpiacot felforgatni akaró trap-pistákkal. Rég volt, tizenegy év hosszú idő, ebben a szakmában főleg soknak számít, főleg ha terepen dolgozik az ember.

Mikor meglátták egymást szemükben felcsillant a felismerés öröme. Az autóban megannyi elveszetnek hit emlék bukkant elő: a féllábú arab ügye, a döglött skorpió a chipses dobozban és a lassan haladó teknős a hátsó kisúton.

Barcelona

Üdv mindenkinek! Sokan nem ismernek, pontosabban tudnak néhány dolgot rólam, de igazi kilétemet nem ismerik. Az elején kezdem tehát: A nevem Sün, Athén Sün. Ez ugyanaz, mintha azt mondtam volna: Ájem bond, dzsémszbond. Nem is kell részleteznem a munkámat, ugye? Persze már nem vagyok aktív besorolásban, de ez nem igaz, mert akkor nem tudnék miről írni. Lássuk, tehát:

Szeptember 6-án leszállt a gépem Barcelonában, találkoztam Guyjal a spanyol összekötőmmel. Rég találkoztunk, bár az arcán nem látszottak az évek, mégis a szemében felfedeztem az elmúlt tizenegy év sanyarúságát. Elvitt beszerezni néhány kelléket, mobil telefont, és egyéb apróságokat. A szállásán nekiláttam a megfelelő szállás megtalálásához. Igénybe vettem a helyi hálózatot és kutatni kezdtem egy olyan szoba után, amely megfelelő az igényeimnek és az ittlétem alatt, ha kell, csendben tudom végezni a dolgom. Kedden ellátogattam néhány helyre, találkoztam orosz bevándorlókkal az n helyett mindig ny-et mondtak és a szobájuk is kicsi volt, valószínű a KGB-nek dolgoznak, jobbnak láttam, most elkerülni a közvetlen kontaktust velük. Végül egy Peruból tizenöt éve Barcelonába költözött családnál telepedtem le, közel a Vallcarca megállóhoz. (pontosan itt: Kattints ide és meglátod) Gaudí által tervezett Güell park öt perc sétára van, ami segít majd a meditációs gyakorlatok elvégzésében és a megfigyelésben. Az egész várost belátni onnan, készítettem egy pár felvételt:

itt élt Gaudí 1906 és 1925 között

Családom másik fele Peruban van, majd karácsonykor látogatnak el ide. Apuka, Alejandro, egy cégnél dolgozik, ahol pénzt számolnak, valószínű már a tisztára mosott pénzt kell megszámolni és szétosztani, hogy miből van a bevétel nem tudom, ő se tudja, „jobb nem tudni az ilyet” - mondta. Délután dolgozik, 12-13 körül megy el és 23 és éjfél között tér haza. Semmi különös és gyanús nincs benne, kedves. A fia, Diego, éppen munkát keres és a jogosítványt próbálja megszerezni. Ő is kedves, néha nem értem mit mond, de majd hozzászokom. A lakás csendes és hűvös, az ablakom az utcára néz. Ami érdekes, hogy itt a köztisztaság fenntartók éjfél körül jönnek kukát üríteni majdnem minden nap. Más a spanyolok bioritmusa, még nem sikerült átállnom. Későn fekszenek és későn is kelnek. Én korán fekszem és korán kelek vagy későn kelek.

Az irányító központba (UIC) 7-én mentem el, lejelentkezni. Beszéltem több ügynökkel is és részt kell vennem majd egy helyi képzési programban. Nem probléma, mondtam, mindent meg tudok oldani. A nyelvvel jól boldogulok. Öt témakört vettem fel, hogy szélesítsem a látókörömet: Antropológiát, Klasszikus kultúrát, Modern kultúrát, Zenehallgatást és a Kultúra reklámozása/terjesztése nevű tárgyakat. Az első három délelőtt van a másik kettő délután. A csoportban katalánok vannak és egy lengyel kolléganő. A helyiek barátságosak, de még nem dolgoztak terepen, fiatalok és tapasztalatlanok. A lengyel lány, Matylda, már három éve van a szakmában, egy évet fog eltölteni itt aztán visszatér Lengyelországba. Előttük álnevet használok, nehogy fényt derítsenek a valódi kilétemre. A pontos feladatomat nem írhatom le, mert azzal veszélyeztetném a küldetésemet - és aki megtudná, annak az életét is - de a világ sorsáról van szó. Természetesen mindent megteszek és a lehető legjobb úton haladok a célom felé. Számításaim szerint négy hónap nagyjából elég lesz, hogy mindent elrendezzek.